Ancsi a berlini fánk - Erasmus beszámoló

„Ich bin ein Berliner” - PBÚ 2014. március

JFK elhíresült mondatát szinte mindenki hallotta már, ha máshol nem, akkor legalább a gimis töri órán. Nekem kereken 6 hónap adatott, hogy átéljem és/vagy megéljem a berlini életérzést.

Nem ez volt az első alkalom, hogy Berlinben jártam, hisz 1 éve már vendégeskedtem a városban. Az itt eltöltött 4 nap elég volt ahhoz, hogy elsőre beleszeressek ebbe a folyton nyüzsgő nagyvárosba, és vissza akarjak térni. Így éltem az Erasmus kínálta lehetőséggel, és októberben már a berliniek levegőjét szívtam. Na de hogy mit takar berlininek lenni, azt bevallom őszintén még mai napig nem tudom. Nem azért, mert nem próbálkoztam, hanem mert ez a város mára annyira multikulti lett, hogy ember legyen a talpán, aki emlékszik még rá, hogy ez mit is takar.  Így tehát a cél inkább átváltott „megismerni Berlint”-re.  

Mint minden jó turista, én is a nevezetességekkel kezdtem. Igazából pofon egyszerű a dolog, mert minden egymás hegyén hátán van a belvárosban, így egy bő négy órás séta alatt bejárható a terep. A másik nagy szerencsém persze, hogy vendégegyetemem is a központban van, ezért mindennapos, hogy látom a berlini dómot, a múzeumszigetet, vagy épp az operaházat.  A város egyik legismertebb „jelképe” a híres berlini fal, mely a tragikus történelem ellenére inkább Berlin nehezen elnyert függetlenségét jelképezi. A falmaradványok több helyen is láthatók még, van ahol inkább történelmi szerepe lett kiemelve, de van ahol inkább a szabadság jegyében graffitikkel tarkították (East Side Gallery). Nem csoda tehát, hogy a városban az embernek fura érzése támad, mert a levegőben egyfelől szinte érezni lehet a város történelmét, másfelől meg egyfajta modernség és lázadás jellemzi. A híres helyi örökzöld, miszerint „Berlin szegény, de szexi” igaznak bizonyult. A látképet azonban kicsit rontja, hogy sok helyen működő vagy épp szünetelő építkezéssel találkozunk, így az épületek kissé elvesznek a szemünk elől. 

Ami hamar világossá vált egy hét után, hogy a berlini lakosság nagy része külföldi. Azt persze eddig is tudtam, hogy sok a török bevándorló, de a város szinte, mint egy olvasztótégely, befogad és elfogad mindenkit. Itt semmi se ciki, semmi se kínos, sőt, talán az a kínos, ha te épp normális vagy. Az egyedüli monotonság tán magukra az „őslakosokra” jellemző. És ennek az őrületnek természetesen a berlini éjszakák is szerves részei. A városban a fiatalok legismertebb találkozóhelye az Alexanderplatz, innen rengeteg kisebb-nagyobb utca hálózik ki, melyekben kedvére válogathat a fiatal. Ám mégis a legismertebb szórakozónegyed Kreuzberg, mely az igazi „Kelet Berlin”. Itt is van minden, mi szem szájnak ingere, a lényeg, hogy az embernek legyen elég energiája és persze pénze végigjárni. Mert hát sajnos az ösztöndíj nem sok mindenre elég, ha a szegény diák a német fővárosba érkezik, és bizony szájhúzva, de ki kell fizetni a sörért még a „legolcsóbb” helyen is legalább 900 forintot.  De ez mind-mind megéri, hiszen az élmény felejthetetlen! A lényeg, hogy a helyi „bkv-térkép” mindig legyen nálunk, hisz a város olyan bonyolult közlekedési hálózattal rendelkezik, melynek memorizálásához egy élet is kevés lenne.

Persze nem csak szórakozásból voltam én se itt, az egyetemről annyi elmondható, hogy a neve és a híre az oktatás színvonalával is megegyezik. Német szakosként a nyelvvel persze problémáim nem voltak, de maga a tananyag azért nem a könnyen emészthetők közé tartozott. De az oktatók rendkívül jól magyaráztak és tekintettel voltak ránk, vendéghallgatókra. A legjobban talán a könyvtár nyűgözött le, hisz Európa legnagyobb könyvtára található itt.

Sajnos Berlin nagy hátránya, hogy az ESN nem valami jól szervezett, ez gondolom a város méretéből is adódik. Így a külföldi hallgatók beilleszkedését egyetemenként külön szervezetek intézik. Viszont ők kulturális és szórakozási szempontból is igen korrekt programot állítottak össze az őszi félévre.

Az biztos tehát, hogy a város nagysága egyenesen arányos az itteni lehetőségekkel. Mert hát nem mindennapos, hogy az ember bejuthat egy hollywoodi filmsztárokkal teli premierre, vagy épp egy híres filmfesztiválra. Lehetőség és program tehát akad bőven, már csak egy jó társaság kell, akivel az ember nekiindulhat, de ez persze Erasmuson ígyis-úgyis adott!

Szerelmi vallomás to BVG

Mikor 5hónapja megérkeztem, az első dolgom volt h beszerezzek egy térképet a közlekedési hálózatról. Az elején persze totál átláthatatlannak tűnt a rendszer, nem egyszer rossz irányba indultam el, a kétségbeesés néha sikoltott az arcomról. A metrótérképem nélkül ki se mozdultam a lakásból, mert féltem, hogy ha nincs nálam kb. haza se találok. Még ha kicsit mámorosan is mentem haza buliból nálam volt a már salátára gyúrt térkép, hogy ha kell, segítséget tudjak kérni a helyiektől. Naná, hogy erre is volt példa. 

Most csak mosolygok mindenkin, aki a térképbe bújva száll fel a metróra vagy épp az S-bahnra, és kétségbeesetten olvassa le róla, hogy most vajon jó irányba tart. Gonosz vagyok, tudom, de olyan mulatságos. És megis tudom, hogy valaha én is közéjük tartoztam, a "frissen érkezettek" közé. És rossz arra gondolni, hogy már csak néhány napom van vissza ebben a fantasztikus városban. Nagyon fog hiányozni, főleg a metróival és S-bahnjaival együtt. Hogy ilyen óriási, hogy mindig történik valami. Hogy minden ajtócsukódásnál a Paul Kalkbrenner Train című száma jut eszembe. 

Jah és azt mondtam, hogy itt minden nagyobb állomás egy kisebb bevásárlóközpont egyben?! Na jó lebuktam, lehet ezért is imádok annyira tömegközlekedni! :P Istenem, hisz nőből vagyok, vagy mi?! ;)

Best Monday ever!

A hétfőkért sose voltam igazából oda, bár gondolom ezzel nem vagyok egyedül. Kinek melózni, kinek suliba kell menni. Aztán haza és készülni a keddre. De most más volt, kilépve a megszokott monotonságból végre történt valami!

Már maga az, hogy Berlinben olyan filmpremierek vannak, amikre a hollywoodi sztárok is eljönnek nagy dolog. Legalábbis nekem az, felvállalom, hogy celebimádó vagyok olykor. És a hab a torán, hogy pont a Hobbit 2. részének a premierje épp berlini kintlétem alatt zajlott. 

A napirend egyszerű volt: asztalfoglalás fél 7re egy étterembe, ahonnan pont rálátunk a vörös szőnyegre. Így nem kell a hidegben nyomorogni és még sörözhetünk is. 7kor bevonulnak a sztárok, igaz Orli nem jön, de semmi baj, a lényeg, hogy most a Hobbitról van szó!

Persze a szokásos 15 perces késésem megvolt, a sztárok egy része meg rég bevonult, de legalább egyből azzal a hírrel fogadtak a barátaim, hogy itt van Orlando Bloom!! <3 "Now I can die in peace" életérzés: pipaaa. Fuckyeah, megérte eljönni! A díszlet is parádés, Smaug kikukkant a kincs alól, márcsak a tűzköpés hiányzott.  Az aranytallérok meg persze egyedi alkalomra gyártottak voltak. Na de folytatom a sztorit. 11 főt számolt kis csapatunk, ergo a "főszervező" lány terve, miszerint szerez ingyenjegyet teljességgel lehetetlennek tűnt. De kérem szépen, ez itt Berlin! Mikor jött a telefon, hogy megvannak a jegyek majd kiugrottam a bőrömből! Egyébként aki az egész cécóért időben megvette a jegyet, kb 40€ azaz 12000 forintot fizetett. Nem tudom, hogy van-e a világon olyan film amiért ennyit kiadnék?! Francba, amilyen hülye vagyok, tuti van!

Na de lényeg, hogy mi ingyen bejutottunk az európai premierre totál ingyen és hivatalosan! És ha ez még nem lenne elég, az út a moziba a vörös szőnyegen át vezetett! A kötelező fotó a sárkánnyal megvolt, utána irány a vetítes. Kellemes vagy épp kellemetlen meglepetés, hogy a film 3D volt. Nem panaszkodás, de nem szeretem a 3D-t... Konzervativ vagyok, szeretem a hagyomanyos dolgokat. Főleg ha buzi nagy pókok mászkálnak a filmben! Fúj. A filmhez adtak kis snackes dobozt, de mivel sikerült elsőre a  sózott mazsolát kivennem, inkabb nem próbálkoztam tovább a doboz további rejtelmeinek felfedezésével. Kifelé jövet persze mancsoltam a kincsből, hiszen egyedileg az eseményre legyártott "szuvenirek" voltak. 

(Zárójeles megjegyzés/ a reklám helye: még van és pár száz magyar forintért szívesen eladom... sajnálom költséges dolog az erasmus!)

Azt hiszem ez volt a mikulás napi ajándékom! :) Hát mit mondjak, biztos jó kislány voltam! ;)

Húsz másodperc

Mivel otthon még nem láttam tömegközön zenélni senkit, maximum az aluljárókban, itt az újdonság erejével hatott mikor először tapasztaltam, hogy a szokásos reggeli kómámból trombitaszóra ébredek. Mert a tömegközlekedésen való zenélésnek itt bizony hagyománya van. Amúgy vicces látvány. Általában a Hakescher Markton szállnak fel,  2-3 ember egy kis bőrönd nagyságú lejátszót húz maga után, meg hát jobb esetben valami hangszeren is tudnak játszani, és nem csak az adománygyűjtő papírpohárkát használják csörgőként. 20 mp. Stopperoltam. Ennyi idejük van arra, hogy a két megálló között felszálljanak, zenéljenek, tehát, hogy szórakoztassák az eléggé befásult utazóközönséget, majd elkérjék a "jutalmukat". Nem tudom, hogy ezen kívül miből élnek, de ha ez ennyire megéri, lehet nekem is ki kellene próbálni. 

De a lényeg, mert már megint elkalandoztam, hogy az elején persze még szórakoztatónak találtam. Mondhatni egész élvezetesé tette az utamat az egyetemig. Mert ilyet otthon nem nagyon lát az ember... Viszont amikor már vagy két héten keresztül ugyanazt a dalt éneklik és tolják az orrod alá a csörgő-zörgő kis pohárkát, akkor már aztán nálam is kezd elszakadni a cérna... "Hit the road Jack"... ahha, na de "no more" ezt a számot!!! Ahogy telt az idő egyre jobban kihallotta még az én botfülem is a hamis hangokat, összecsapott lett az előadás és a végén már egyből a pénztarhálással kezdődött a műsor. Aztán nem tudom mi történt, talán a hideg miatt, de egyre kevesebbet láttam zenészeket. Túl nagy volt a csönd. Így mikor a minap mentem a nyelvsuliba , hirtelen eszembe jutott, h de rég hallottam már azt a bizonyos dalt és egyáltalán már lassan másfél hete nem találkoztam egy zenésszel sem. Aztán mint derült égből a villámcsapás az S-bahn betért a Hakescher Marktra és egyből rácsendült a jól ismert muzsika. Hangosan és hamisan. Úgy, ahogy "szeretem". És nevetnem kellett. Ez itt így megy? Gondolok egyet és máris megtörténik?! Az királyság, mert akkor legközelebb a lottó ötösre koncentrálok... Vagy legalább egy rekesz sörre. ;) 

Visszatérve az utcai zenészekre, azért akadnak ám jók is! De tényleg! Múltkor láttam 3 srácot a Friedrichen, akik iszonyat jó zenét csináltak! Elektromos hegedű,  dob, gitár, minden volt! Akkora volt a hangulat, hogy hú!

Bar néha hiányzik az otthoni megszokottság... A gitározó bácsi az Astorián vagy az, aki olyan hamisan énekel a Ferencieken és kábé azért fizetsz neki, hogy elhallgasson... De csak mert ez mind made in hungary. :)

Spontán kirándulás a lengyel szomszédokhoz

Az első országhatárt átívelő kirándulás megvolt. Cél: Szczecin, Lengyelország, ismertebb vagy számomra egyszerűbben kiejthető germanizált nevén: Stettin. Közel van, csak 2 óra vonattal és a legfőbb indok, hogy olcsó. Vagyis a maga módján azért nem az, de a német árakhoz képest azért igen  jó. Mondjuk úgy, hogy elég otthonosan éreztem magam. :)

 Az út persze rögtönzés volt, vagyis nekem más terveim voltak a hétvégére, de hát ember tervez, Isten végez és közbeszól a máj is néha! ;) Úgyhogy felelősségteljes egyetemista módjára pénteken iskola helyett a Hauptbahnhofra mentem, és kis kb 15 órakor már a lengyelek levegőjét szívtuk.

Az állomás persze tipikus lerobban szoci csóróságról árulkodott, de mint mondtam, legalább megcsapott az otthon szele. Mivel a helyi jegyváltó automaták nem működtek és erősen zlotyhiányban voltunk még, ezért gyalogosan szeltük át a várost és kerestük meg hostelt. A séta volt egy jó 45 perc, de a hostel teljesen korrekt volt és én mondom ilyen szép fürdőszobát rég láttam! A gyors lepakolás és a wifi zóna kimaxolása után nekiindultunk a városnak, ételt és italt keresni. Valami igazi kis lengyel éttermet kerestünk, valami helyi specialitással, de 1 órás keresgélés után is csak egy sokadig olasz vendéglőt találtunk, ahova be is ültünk. A kaja meg isteni volt és valóban olcsóbb. Utána rátaláltunk egy sport pubra, és bár én utálom az ilyen helyeket, de az hogy saját magamnak csapolhattam a sört feledtetett velem minden ellenérzést! Amúgy sört csapolni én mondom király! Persze az este a végtelen sörről és a hajnali kebapozásról szólt. De mondjuk, hogy "rápihentünk" a másnapra.

Asszem senki se horkolt a csapatból, szóval sikerült elég jót aludni, kicsit tábori feeling volt az emeletes ágyak és a mindenki táskából öltözik etapp miatt, de ez a hostel-dolog már csak ilyen. Ja, és egy éjszaka kb. 1500 forint volt (!). A reggeli automatás kávé pedig felülmúlta várakozásomat, azt hiszem a Latte Macchiato külföldön mindig jó választás! 

A város viszonylag egyszerű. Vagyis pontosabban van egy nagy segítség, hogy még a hülye se tévedjen el: kövesd a piros vonalat! És tényleg, egy piros csík szeli át a várost! Nos mivel mi nem követtük mindig, aminek hála el is tévedtünk párszor, úgy a délután folyamára rájöttünk, hogy lehet nem véletlenül van felfestve az útra. Persze szopatás is, mert néha felesleges kanyarokat ír le. Ha valaki városfigyelő kamerán követett minket, az tuti jól szórakozott, na de mindegy. Az egész napos séta jól kifárasztott, főleg, hogy olyan okos voltam, hogy csak egy darab magasabb sarkú félcipőt vittem az útra, hát ez van, ha egy nő spórol a hellyel. Estére mégis megújult mindenki és belevetettük magunkat a lengyel éjszakába.

Na én sok "erkölcsi fertő" helyen jártam már (lásd: Morrison's), de ez... Alapból a falakon látható képek nagy része erotikus kép volt, 30as pasik fűztek szinte kislányokat, a lányok öltözködése nem épp konszolidáltságot tükrözött és ilyen heves csókcsatázó embereket se tudom mikor láttam utoljára. De mégis, király volt. Főleg az után, hogy kirendeltünk 1 üveg vodkát meg pár sört be is indult a buli! 

Másnap persze a szokásos reggeli fájdalmas ébredés, aztán irány az állomás. Imádom a semmilyen emberi nyelven nem beszélők jelnyelvét. Mai napig megmosolyogtat, hogy naivan azt hiszik, attól hogy lassabban hadovál a saját kis nyelvén és ehhez jobban artikulál és ne adj Isten még a kezével is hadonászik majd jobban megérted őket. Persze 15 perc után feladta és szólt a mellette ülőnek, aki tudott angolul, de egészen addig neki ugyebár szünete volt, így sikerült jegyet venni. Hazaúton persze végig aludtam. És mai napig azt mondom, hogy a spontán buli, a legjobb buli! ;)

Halloweeni (rém)történet

Habár a halloween az angolszász országok hagyománya, a németeknél is egyre népszerűbb. És most nem csak a szimpla halloweeni bulikról beszélek. Az már otthon is jellemző volt, hogy a boltok mindenféle töklámpásos mécsessel és egyéb hülyeségekkel vannak tele, úgyhogy az itt sem volt újdonság. Ami viszont meglepett, hogy a német gyerekek is elkezdték a "házról házra járunk és csokiért meg cukorért kuncsorgunk" hadműveletet. Csomó jó hagyománya van a németeknek, így nem értem, miért kell más nemzetet majmolni, de tudjuk be annak, hogy az amcsi kultúra még mindig menő. 

Kíváncsi voltam, milyen lehet itt egy halloweeni buli, mert otthoniakban talán a Bloody Mary akció sejtette egyedül, hogy itt valami van. Tehát a péntek esti program a berlini legnagyobb halloween party volt. Elöljáróban csak annyit, hogy tegnap végképp rájötten, hogy a magyaroknak még igencsak van mit tanulni a tematikus buli szervezéséről....

Mint minden jó egyetemista/erasmusos buli előtt alapozik, hogy meglegyen az alaphangulat. Mivel a szórakozóhelyeken és sajnos kocsmákban itt amúgy is sok pénzt lehet elkölteni, ezért csapódtam az itteni kis csapatomhoz és F.-nál iszogattunk. Szokás szerint egész nap késében voltam, mert próbáltam valami jelmezhez valót találni, de november 1-én nagyobb eséllyel talál itt az ember Mikulás jelmezt, mint halloweeni kosztümöt. Tehát hagyatkozva sminktudásomra, maradtam a sima fekete-macska outlooknál. Gondoltam a németek úgyse viszik túlzásba a maszkolást és alig lesz valaki akinek igazán rémisztő jelmeze van. Tévedtem megint. Hiába mindig a magyarokból indulok ki, ezzel a rossz beidegződéssel már tényleg kellene valamit kezdenem... 
Szóval ott tartottam, hogy útban voltam a többiekhez Neuköllnbe úgy 10 óra tájban. Nos nem tudom ki mennyire van tisztában Berlin kerületeivel, de legyen elég annyi, hogy Neukölln "egyes" részei az echte nyóckernek feleltethető meg... Tehát mentem egyenesen az úton, remélve, hogy jó irányba haladok, amikor megláttam a járda szélénél egy srácot, aki épp a péniszével "játszadozott". Hát nem vagyok nagyon szívbajos ember, de ez azért betett a lelkemnek! Aztán elindult utánam és megkérdezte, hogy segítek-e neki... Meggyorsítottam a lépteimet és reménykedtem, hogy nem ér utol. Aztán nyúltam is a telefonomért, hogy ha bármi para van, akkor egy SOS hívást gyorsan megejthessek, mire arra lettem figyelmes, hogy egy dülöngélő részeg ember jön velem szembe...Egyre jobb! Ő legalább megnyugtatott, hogy ne féljek, nem fog bántani... Na ezen a ponton feladtam a reményt, hogy ez az este jól sülhet el. De épen és egészségesen megérkeztem a haverokhoz és lehúztam pár proseccot nyugtató helyett. 

A buli helyszíne a Kulturbauerei nevű hely volt, kb. 5 klub egy helyen, így nem csoda, hogy a belépő 12 euró volt. Na de yoloság van még mindig, max kevesebb sört veszünk... 

Az emberek 90%-a jelmezt viselt, s a jelmezek 70%-a tényleg ijesztő volt! Minden második ember fejéből balta lógott ki, vagy épp vérben úszó műkontaktlencsét viselt, a csajok többsége halott mennyasszonynak vagy csontváznak volt sminkelve. Egyszóval a németek nem trendiskednek erre, hanem  komolyan veszik a halloweeni szokásokat. Persze annyira azért nem vicces szétfolyt arcú emberrel szemben táncolni, de most nem kényeskedek, halloween volt. A díszlet is igen pöpec volt, a bolti pókháló mindenhonnan lógott, és ehhez párosultak a nagy műpókok is a plafonon, lelógó szellemekkel és egyéb ijesztő bábukkal. Egyszóval a buli nagyon ott volt, és vagy 10 különböző teremben táncoltunk. Az biztos, hogy a németek tudnak ünnepelni!

És ahogy az a facebook adatlapomon is olvasható volt, madárcsicsergésben mentem haza. Na azt persze nem tudom milyen madarak csicseregtek a 0 fokban, de pont ez volt benne a szép! Így hát 6kor sikerült is végre ágyba kerülni, kár, hogy ezt 10-ig élvezhettem, mikor is megszólalt a szomszéd fúrója, ami ki is verte az álmot a szememből, és okozott egy rövid szívmegállást... Azt tuti, hogy ha még egyszer ezt csinálja velem szombaton, akkor nem csak egy jelmeznek való műanyag baltát kap a fejébe!!!

  

  

Répa, retek, mogyoró...avagy fonetika in progress

Az egyetlen nyelvészeti tárgy, ami sose, egy szikrányit se érdekelt tanulmányaim során, az a fonetika volt. Így képzelhetitek tavaly mennyire örültem, amikor bukni mentenem be vizsgára és hármassal tértem haza. Aztán meg ugye irány EFOTT... Na de ne térjünk el a  tárgytól! 

Az előadásokra persze sose jártam be, mert még a legjobb altató se lehetett rám olyan andalító hatással, mint drága U.P. tanár úr. Persze tanultunk fontos, meg hát valakinek biztosan nagyon érdekesnek mondható dolgokat, de a klasszikus "Minek tanuljam meg ezt a sz*rt, hiszen az életben nem lesz rá szükségem?!" kérdéssel annyiban hagytam. Aztán a héten jött a felismerés meg a klaszikus Sárosi örökzöld: "Uh lehet be kellett volna járni fonológia előadásra..." Mert hát ha már itt vagyok, akkor az elsődleges cél, hogy valami original német kiejtést is magamba szívjak. És ha már lúd, legyen kövér, nem elégedtem meg a környezetemben beszélő németek és főként a tévé kiejtésjavító hatásával, nekem muszáj volt jelentkezni fonetika kurzusra.Szóval most 20 euróért egy fonetika tanár javítgatja a hangképzésemet. 

A jó hír, hogy meglepő módon azért élvezhető a fonetika, és az eddig utált tárgy most a kedvencek között van. Bár lehet csak azért, mert a többi irodalmas tárggyal nagyon nem vagyok kibékülve... Az első teszt alapján sok hibám nincs, azokat a hangokat, amik a magyarban nincsenek nehezebben tudom kiejteni. Kedvenc példám a 'Ton' szó, amelynek az 'o' betűjét 'ó' kerekítéses 'u'-nak vagy 'ü'-nek kéne ejteni. Aztán másik "nagyobb" hibám, hogy nem nyelem el a szavak végét. Na igen, ha ezt szeretett anyanyelvemben csináltam volna, magyartanár édesanyámtól két akkora pofont kapok h kirepülök az ablakon. De ezt itt így kell. Kellene. Hát jó majd csak belejövök. És akkor most jön a hármas számú "hiba", személyes rémálmom: az R betűk. Mert hát a német annyira gazdag nyelv, hogy kapásból 4 különböző helyen is képezhet 'r' betűt... Amiből persze pont azt használjak a legtöbbet,  amelyik úgy hangzik, mintha a képzése közben elhányná magát az illető... De megnyugtatás a  jövőre nézve: ha nem leszek tanár akkor nem kell tökéletesen beszélnem. Danke!

Persze fonetikával nem csak a nyelvi centrumban találkozom tanulmányaim során. Hanem a nyelvtöri modul minden egyes óráján. Úgyhogy most már olyan nagy dózisban kapom a fonetikai agytágítást, hogy kezdek immunis lenni. A lényeg, hogy német irodalom szakosként sikerült nyelvészetes órákat felvenni! Csak érdekes, hogy ők német nyelvtörténet címszó alatt középkori német irodalmat is tanítanak. Azt a kérdést meg már fel se teszem, hogy szegény itteni germanisták mi a szart kezdenek ezzel a csodával. 

Amúgy a suli még nem bűvölt el. Mondjuk a tanárok jók, mármint akik a szemináriumokat tartják. Mert hát az előadások sajnos itt is csak a nyaki izmokat edzik... Szóval egy icipicit hiányzik a bölcsészkar, de inkább csak a kákás hesszelések és a "társaság". Hiába, hosszú volt a nyár, kijöttem a tanulási ritmusból. Már ha valaha benne voltam.... :D

A héten pedig felfedezem a Grimm centrumot (= buzi nagy könyvtár), mert itt lenne az ideje kicsit kutatni a szakdogámhoz... Végülis ezért vagyok itt! ;)