„Ich bin ein Berliner” - PBÚ 2014. március
JFK elhíresült mondatát
szinte mindenki hallotta már, ha máshol nem, akkor legalább a gimis töri órán.
Nekem kereken 6 hónap adatott, hogy átéljem és/vagy megéljem a berlini
életérzést.
Nem ez volt az első
alkalom, hogy Berlinben jártam, hisz 1 éve már vendégeskedtem a városban. Az
itt eltöltött 4 nap elég volt ahhoz, hogy elsőre beleszeressek ebbe a folyton
nyüzsgő nagyvárosba, és vissza akarjak térni. Így éltem az Erasmus kínálta
lehetőséggel, és októberben már a berliniek levegőjét szívtam. Na de hogy mit
takar berlininek lenni, azt bevallom őszintén még mai napig nem tudom. Nem
azért, mert nem próbálkoztam, hanem mert ez a város mára annyira multikulti
lett, hogy ember legyen a talpán, aki emlékszik még rá, hogy ez mit is takar. Így tehát a cél inkább átváltott „megismerni
Berlint”-re.
Mint minden jó turista,
én is a nevezetességekkel kezdtem. Igazából pofon egyszerű a dolog, mert minden
egymás hegyén hátán van a belvárosban, így egy bő négy órás séta alatt
bejárható a terep. A másik nagy szerencsém persze, hogy vendégegyetemem is a
központban van, ezért mindennapos, hogy látom a berlini dómot, a
múzeumszigetet, vagy épp az operaházat. A
város egyik legismertebb „jelképe” a híres berlini fal, mely a tragikus történelem
ellenére inkább Berlin nehezen elnyert függetlenségét jelképezi. A
falmaradványok több helyen is láthatók még, van ahol inkább történelmi szerepe
lett kiemelve, de van ahol inkább a szabadság jegyében graffitikkel tarkították
(East Side Gallery). Nem csoda tehát, hogy a városban az embernek fura érzése
támad, mert a levegőben egyfelől szinte érezni lehet a város történelmét,
másfelől meg egyfajta modernség és lázadás jellemzi. A híres helyi örökzöld,
miszerint „Berlin szegény, de szexi” igaznak bizonyult. A látképet azonban
kicsit rontja, hogy sok helyen működő vagy épp szünetelő építkezéssel
találkozunk, így az épületek kissé elvesznek a szemünk elől.
Ami hamar világossá
vált egy hét után, hogy a berlini lakosság nagy része külföldi. Azt persze eddig
is tudtam, hogy sok a török bevándorló, de a város szinte, mint egy
olvasztótégely, befogad és elfogad mindenkit. Itt semmi se ciki, semmi se
kínos, sőt, talán az a kínos, ha te épp normális vagy. Az egyedüli monotonság
tán magukra az „őslakosokra” jellemző. És ennek az őrületnek természetesen a
berlini éjszakák is szerves részei. A városban a fiatalok legismertebb
találkozóhelye az Alexanderplatz, innen rengeteg kisebb-nagyobb utca hálózik
ki, melyekben kedvére válogathat a fiatal. Ám mégis a legismertebb szórakozónegyed
Kreuzberg, mely az igazi „Kelet Berlin”. Itt is van minden, mi szem szájnak
ingere, a lényeg, hogy az embernek legyen elég energiája és persze pénze
végigjárni. Mert hát sajnos az ösztöndíj nem sok mindenre elég, ha a szegény
diák a német fővárosba érkezik, és bizony szájhúzva, de ki kell fizetni a
sörért még a „legolcsóbb” helyen is legalább 900 forintot. De ez mind-mind megéri, hiszen az élmény
felejthetetlen! A lényeg, hogy a helyi „bkv-térkép” mindig legyen nálunk, hisz
a város olyan bonyolult közlekedési hálózattal rendelkezik, melynek
memorizálásához egy élet is kevés lenne.
Persze nem csak
szórakozásból voltam én se itt, az egyetemről annyi elmondható, hogy a neve és
a híre az oktatás színvonalával is megegyezik. Német szakosként a nyelvvel persze
problémáim nem voltak, de maga a tananyag azért nem a könnyen emészthetők közé
tartozott. De az oktatók rendkívül jól magyaráztak és tekintettel voltak ránk,
vendéghallgatókra. A legjobban talán a könyvtár nyűgözött le, hisz Európa
legnagyobb könyvtára található itt.
Sajnos Berlin nagy
hátránya, hogy az ESN nem valami jól szervezett, ez gondolom a város méretéből
is adódik. Így a külföldi hallgatók beilleszkedését egyetemenként külön
szervezetek intézik. Viszont ők kulturális és szórakozási szempontból is igen
korrekt programot állítottak össze az őszi félévre.
Az biztos tehát, hogy a
város nagysága egyenesen arányos az itteni lehetőségekkel. Mert hát nem
mindennapos, hogy az ember bejuthat egy hollywoodi filmsztárokkal teli
premierre, vagy épp egy híres filmfesztiválra. Lehetőség és program tehát akad
bőven, már csak egy jó társaság kell, akivel az ember nekiindulhat, de ez persze
Erasmuson ígyis-úgyis adott!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése